Nagyobb kockázattal alakul ki rák azoknál a dohányosoknál életük
folyamán, akik már közvetlen ébredés után rágyújtanak - állítják
amerikai kutatók.
A Cancer
című szakfolyóiratban közzétett tanulmányhoz 7610 dohányos "füstölgési"
szokásait elemezték. Kiderült, hogy a felkelést követő első 30 percben
való rágyújtás csaknem megduplázta a tüdőrák kockázatát, míg a többi,
cigarettázással kapcsolatos szokástól független volt a rizikó mértéke.
Az amerikai Penn State College of Medicine
munkatársai 4776 tüdőrákos dohányzó embert és 2835 nem tüdőrákos
dohányost vontak be tanulmányukba. Kimutatták, hogy a felkelést követően
30 percen belül rágyújtó dohányosoknál 79 százalékkal nagyobb volt a
tüdőrák kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik ennél tovább
vártak a napi első cigarettájukkal.
Ugyanezen folyóiratszám egy másik tanulmányában 1850 dohányost
vizsgáltak, akik közül 1055-nek valamilyen típusú fej-nyaki daganata
volt. Az elemzés azt mutatta, hogy azoknál, akik az ébredést követően
fél órán belül cigarettáztak, 59 százalékkal nagyobb valószínűséggel
alakult ki tumor.
"Ezeknek a dohányosoknak a szervezetében nagyobb a nikotin és
valószínűleg más mérgező anyagok koncentrációja, és függőségük is
erősebb lehet, mint azoké, akik legalább egy fél óráig kibírják
dohányzás nélkül" - adott egy lehetséges indoklást a BBC kérdésére Joshua Muscar kutatásvezető.
forrás: MTI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése