A New York-i Columbia Egyetem kutatói a Science
Translational Medicine című szaklapban számoltak be arról az egereken
végzett kísérletről, amelyből kiderült, hogy azok a rágcsálók, amelyek legalább
egy héten át nikotint kaptak az ivóvizükbe, fogékonyabbá váltak a kokainra.
A hátterben a nikotinnak egy eddig fel nem ismert hatása
áll, miszerint képes megváltoztatni a DNS-molekulák szerkezetét, és
átprogramozni bizonyos géneket, melyek a függőség – és főleg a kokain irányába
mutatott függőség – kialakulásáért felelősek.
Annak érdekében, hogy kiderüljön, vajon emberekben is hasonlóan működik-e mindez, a szakemberek egy 2003-as idevágó taulmány statisztikai adatait nézték át, melyekből szintén az derült ki, hogy a kokainfüggőség azokban alakult ki a legerősebben, akik drogfüggőségük előtt már dohányoztak. Az egereken végzett kísérletek eredményeiből az következik, hogy ha a nikotin ugyanilyen hatással van az emberekre is, akkor egy hatékony dohányzásellenes kampány nem csupán a cigaretta kártékony következményeitől védené meg az embereket, de a kokain és egyéb illegális drogok használatának terjedését is meg tudná gátolni.

Eric Kandel, a Columbia Egyetem Orvosi Központjának
kutatója, a tanulmány szerzője elmondta, hogy a nikotin kapudrogként való
működésének felfedezése abban is segítséget nyújthat, hogy a szakemberek jobban
megértsék, miként működik ugyanez az alkohol és a marihuána esetében.
forrás: hvg.hu

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése