A tervek szerint a keringési problémákkal élők és a tüdőbetegek
körében próbálnák ki először az úgynevezett beteg-együttműködési
programot, amelynek egyik része lenne, hogy a gyógyszerár-támogatás
csökkentésével büntették azokat, akik nem vesznek részt az előírt
rehabilitációs programokon.
A gyógyszerár-támogatási rendszer jövő évi módosításairól szóló
előterjesztésben szerepel az is, hogy a krónikus tüdőbetegeknek
központilag támogatott dohányzásleszoktató programon kellene részt
venniük, és ha azután sem teszik le a cigarettát, akkor 90 százalék
helyett csak 55 százalékos tb-támogatást kapnának a gyógyszerükhöz -
írta nemrég a Magyar Nemzet.
A dohányzás egy betegség, a
betegeket pedig gyógyítani kell, nem pedig büntetni - reagált a hírre az
InfoRádiónak a Légúti Betegek Országos Egyesületének ügyvezetője, aki
hozzátette: jelenleg az OEP nem finanszírozza sem az egészségügyi
szolgáltatók, sem pedig a betegek felé a havi 25 ezer forintba kerülő
leszokást támogató gyógyszerkezelést.
Mucsi János hangsúlyozta:
ez a kezelés 3-6 hónapig tart, és segítségével tíz betegből három-négy
úgy tudja letenni a cigarettát, hogy egy év múlva sem dohányzik.
A
tüdőgyógyász azonban elfogadja azt, hogy az OEP ne finanszírozza annak a
dohányosnak a kezelését, aki a dohányzás miatt megbetegszik (tüdő- vagy
szívbetegsége lesz például), de nem hajlandó még megpróbálni sem, hogy
leszokjon.
Ha valaki megpróbálna leszokni, nem tud hova menni,
mert a rendelőintézetek és a tüdőgondozók nem biztosítják programszinten
a leszokást támogató kezelést, mert nincsen mögötte finanszírozás -
mondta a szakember, hozzátéve: a névleges finanszírozást csak néhány
intézet használja fel, illetve ők sem, mert annyira nevetségesen
alacsony összeget kapnak.
Ha az OEP-finanszírozás legalább a
fenntarthatóságot biztosítaná az egészségügyi szolgáltatóknak, illetve a
beteg képes lenne megfizetni a leszokást támogató gyógyszer árát, akkor
reális elvárás lenne, hogy minden dohányos próbálja meg letenni a
cigarettát - emelte ki Mucsi János.
A dohányosok fele próbálkozik
Magyarországon
körülbelül 3 millió dohányos van, közülük évente mintegy 10 ezer ember
az, aki a leszokástámogatás valamilyen formáját igénybe veszi. Minden
dohányost, aki le akar szokni, valószínűleg nem tudnánk ellátni -
ismerte el Mucsi János.
A dohányosok fele minden évben
megpróbálja letenni a cigarettát, másfél millió embert azonban
képtelenek lennénk ellátni - fűzte hozzá. De ha akkora igény lenne a
dohányosok részéről, akkor az államnak és az OEP-nek biztosítania
kellene, hogy mindenki megpróbálhassa a leszokást, mert ennél
költséghatékonyabb orvosi beavatkozás kevés létezik: nem kell
évtizedekig gyógyszert szedni rá, és nem kell folyamatosan kórházba
járni.
Magyarországon 500 ezer krónikus tüdőbeteg van, közülük
150 ezren tüdőgondozókban is jelentkeztek már. A 150 ezer beteg 90
százaléka a dohányzás miatt betegedett meg, 60 százalékuk jelenleg is
dohányzik.
forrás: inforadio.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése